Bár a nyárnak vége, de a nyári hobbijainkat azért űzhetjük továbbra is, nem igaz? 🙂
A rejtvényfejtés szeretete nálunk családi hagyomány. Még emlékszem megboldogult nagypapámra, aki napi rendszerességgel űzte ezt a sportot, és még a legeslegnehezebb feladványokat is meg tudta fejteni. Ő nem arra hajtott, hogy minél hamarabb meglegyen a megoldás, hanem arra, hogy lehetőleg a rejtvényben minden mező ki legyen töltve. Bármikor mentünk hozzájuk, az íróasztalán mindig ott volt egy nyitott rejtvényújság, egy rotringceruza, és persze az elmaradhatatlan szemüveg. 🙂
A szüleim és én sokáig csak nyaralások alkalmával vettük elő a rejtvényt, hogy ezzel üssük el a strandon az időt. Emlékszem, külön programnak számított a nyaralásra megfelelő számű és hegyű ceruzát csomagolni. 🙂 Mióta van sudoku, azóta anya is rendszeres fejtővé vált (meg hát a korral, de ezt nem illik egy nő esetében mondani!).
Számomra is leginkább “nyaralási tevékenység”, de év közben sem vetem meg, bár viszonylag ritkán tudok erre időt fordítani (az összes szabadidőmet elveszi ugyanis a blog 🙂 ). Szerencsére a rejtvényfejtést idős korban is lehet űzni, így aztán nem kések le semmiről, ha most nem tudok sokat fejtegetni… 🙂
A rejtvények közül sokáig nem volt kedvencem, hanem úgy voltam, hogy elejétől végéig végigcsináltam az egész újságot, vagyis általában csak szerettem volna… Mostanában egy skandináv rejtvény öt perc, és ezért az utóbbi években a nehezebbek felé kezdtem kacsingatni. A “legleg” számomra az úgynevezett olasz módra (ez olyan, hogy adottak a meghatározások, és egy üres tábla, valamint megadják még a fekete négyzetek számát és általában azt, hogy két rejtvény van elrejtve a táblában, melyeket egy kacskaringós vonal választ el egymástól). Egy ilyen rejtvény az én tempómban és időráfordításomban úgy 3-4 nap. Gyermekként különösen csodálkoztam, hogy tud valaki megfejteni egy ilyet. Papám ebben is profi volt. Persze nem mindegyiket lehet fejből megfejteni, vagyis az én számomra például nagyon lehangoló tud lenni, amikor nekiállok, és minden második feladvány valamilyen város vagy tűzhányó neve, a maradék pedig festők és képeik…
A családunkból még nagynéném szerette nagyon a rejtvényeket, sőt, ő rengeteg féle lexikonnal, szótárral rendelkezett, amelyekben utána lehetett nézni annak, ami nem ment… Sokszor egy ilyen utánanézés is órákig tartott! Egy internet-központú világban talán furcsa lehet ez, de akkoriban, az én gyermekkoromban még nem használtunk guglit (és lehet, hogy nem is lett volna célravezető).
A gyermekeimet is szeretném majd megtanítani, mert ez egyfajta más szemléletet, gondolkodásmódot igényel, és többek között a logikai készségeket, szókincset is fejleszti.
Ti szeretitek a rejtvényeket? Melyik fajta a kedvenc?
Ha tetszett, a blogot ITT tudod követni.
