Röviden: a gyerekeim az óvodában angyalok, itthon ördögök. Még mindig jobb, mint ha fordítva lenne.
Egyszer sem volt sírás.
Egyszer sem pisiltek be, még alváskor sem.
Amikor értük megyek, fel vannak dobva, kisfiam azt kérdezi, hogy miért megyünk haza.
Amikor megkérdezem, holnap is jönnek-e, kórusban igeneznek.
Szimpatikus nekik az óvónő és első naptól tudják a nevét.
Első naptól vannak szimpatikus gyerekek, persze még inkább egymással játszanak.
Itthon borzasztó hangosak; kiabálnak, rohangálnak, verekszenek, dobálják a játékokat, szórják a homokot.
Követelik a rajzfilmet és a sütit.
Nem fogadnak szót.
Első két nap volt bepisilés is, harmadik nap nem.
Tegnap elvittem őket a játszótérre és addig maradtunk, amíg csak lehetett. Hadd tombolják ki magukat. A játszótéren is a fent leírtak szerint viselkedtek, de ott ez senkit nem zavar. Ezzel az összes, itthon felmerült problémát ignoráltam.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a blog facebook-oldalához ITT, és pipáld be a tetszik gomb melletti kis nyilat lenyitva az “Értesítések kérése” sort, hogy ne maradj le egy posztról sem!
A kép forrása: nlcafe.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: