Az anyatejes táplálás felbecsülhetetlen a kisbaba számára. Minden csepp anyatej megfizetethetetlen érték a picinek. És ezt nem tudja senki mástól megkapni, csak az anyukájától. Sokan gondolják, hogy nem könnyű szoptatni. Sokak szerint meg könnyű. Valójában, ha belegondolsz, bármibe fogsz, semmi sem könnyű. Semmi sem egyszerű. Minimum át kell gondolnod, megtervezned az adott dolgot. Már ez is sok időt és energiát követel. A szoptatást is gyakorolni kell, foglalkozni kell vele. És valójában ezt csak te tudod megoldani. Te és a babád. Mindeki jöhet – és jön is – az ötletével, hogy hogyan szoptasd, hány óránként, fejjél, ne fejjél, de mindezt csak te tudhatod, egyedül te.
Amikor az ikreim születtek, nem tudtak szopizni. Sok próbálkozás után döntöttem úgy, hogy bimbóvédővel fogom szoptatni őket. De még így is várni kellett az első sikerekre. Először két hetes korukban szopiztak mérhető mennyiséget. Aztán szépen belejöttek. Ami az ő szoptatásukból megmaradt bennem, az az emék, hogy minden nap megküzdöttem azért, hogy legyen elég tejem. Két babának sok tej kellett. Éjjel-nappal fejtem. Hiszen szopizni megtanultak viszonylag, de arra már nem voltak képesek, hogy növeljék a tej mennyiségét (vagy később épp hogy csökkentsék). Ezt nekem kellett megoldanom. A fejéssel ez működött. Nem akármilyen küzdelem árán 10 hónapig tudtam szoptatni őket. Bármilyen nehéz volt, nem bántam meg. Szerintem a küzdelmem szerepet játszott abban, hogy az elmúlt több, mint három év alatt a következő betegségeket kapták el: nátha, kötőhártya-gyulladás, három napos láz. A lista igen rövid, szerencsére, maradjon is így.
Harmadik gyermekemmel teljesen máshogy alakult minden. Ennek még nem tudom a végét és talán nem olyan letisztult történet, mert még koránt sincs lezárva, benne vagyok, vagyunk nyakig. Ő születésétől kezdve tudott szopizni. Ez számomra egy csoda volt. Valódi csoda. A szülés után néhány órával már egyedül is mellre tudtam tenni és szopizott. Mégpedig jól. Négy hónapig minden rendben ment. Szopizott, növelte a tejet, én is bírtam. Aztán egyszerre minden megváltozott. Elkezdett lustulni. Hogy miért? Nem tudom. Minden alkalommal csak addig szopizott, amíg “dőlt” a tej. A többit benthagyta. A súlya így nem nőtt eléggé, és elkezdődött a fejés, a küzdelem, minden nap, megint. (Pedig annyira reménykedtem benne, hogy megúszom.) Most ott tartok, hogy hiába fejek, a tejem mégis fokozatosan csökken. Nem tudom pontosan, mi az oka, csak sejtéseim vannak. Pedig őt is szeretném közel egy éves korig szoptatni. Remélem sikerül!
Mindenkinek, aki szoptat és tesz azért, hogy a babája anyatejet kapjon, bármennyi is az, gratulálok és sok erőt kívánok hozzá! Akinek tápszeres a babája, annak is sok erőt kívánok, mert az sem lehet könnyű. Egy a lényeg: hogy próbáljuk kiélvezni a kisbabánkat és az anyaságot, hiszen olyan hamar megnőnek a gyerekek és az olyan problémák, amelyek most óriásinak tűnnek, egy-két hét alatt is akár megoldódnak és visszanézve nevetünk magunkon! Ugye így van?
Ha tetszett a poszt, lájkold és oszd meg és csatlakozz a Nő Feleség Anya Blog facebook-oldalához ITT.
A kép forrása: nlcafe.hu
Kedves Kriza!
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat és, hogy leírtad a történetedet. Megtisztelő!
Kedves NFA!
Nagyon örülök, hogy végre valaki leírja a nehézségeket is! Kislányomat egy éves koráig szoptattam, rengeteget harcoltam a tejért és minden létező praktikát bevetettem, míg a szerencsésebb anyukák arról meséltek, hogy “dől a tej” a mellükből és nem értik miért olyan nehéz ez. A kisfiamat hét hónapig tudtam csak szoptatni, már két hónapja nem szoptatok. Nálam a pihenés hiánya ami befolyásolta a tejtermelést, illetve szép lassan elapasztotta a tejet. Ezek után áttértem tápszerre és láss csodát! A kisfiam továbbra is szeret és én sem lettem rossz anya!:) Sok sikert és görcsölésmentes szoptatást kívánok Neked! Köszönöm, hogy leírtad.