Bébiszitter kerestetik

Amikor az ikrek egy évesek lettek, és már nem szoptattam, valamint nem féltem attól, hogy egy idegen miféle bacilusokat hozhat a házba, úgy éreztem, itt az ideje, hogy igénybe vegyek egy kis segítséget otthonra. Nem tipikus bébiszittert kerestem, aki játszik a gyerekekkel, amíg távol vagyok, hanem olyat, aki akár a jelenlétemben segít a gyerekek körül, besegít a házimunkába, takarít és lejön velünk a játszótérre. Arról, hogy külön programot csinálok és ráhagyom a gyerekeket, nem is álmodtam. Elkezdtem hát bőszen böngészni az interneten található hirdetéseket, de kevés volt, ami megragadta a figyelmemet, és aztán abból a kevésből szinte semmi se maradt, mire a jelöltek átmentek az email-szűrésen és a telefonos “interjún” is. Így férjemmel kitaláltuk, hogy ismerősöket kérdezünk meg, hátha tudnak valakit. Így került hozzánk egy, az egyetemi évek végefelé járó, nagyon aranyos, rendes, takarítást is vállaló, (külföldi-belföldi) tapasztalattal rendelkező bébiszitter. Azt mondhatom, szerencsénk volt.

A szakdolgozat írásakor kezdődtek a gondok, mert sokszor nem is tudott jönni, és sokszor le is mondta a megbeszélt időpontokat. Amikor pedig elvégezte az egyetemet, úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Ez után nagyjából fél évvel kezdtem újra a bébiszitter-keresést, immár csak az interneten, mivel az ismerősöket ugye már előzőleg kimerítettük, és férjemmel tartottuk magunkat olyan ügyesnek, hogy jól meg tudjuk szűrni a jelentkezőket. Így csináltuk:

Szűrő 1. – a rengeteg hirdetésből volt, aki már ott elvérzett, hogy nem tudott egy normális hirdetést feladni, vagyis két értelmes mondatban nem tudta összefoglalni, hogy mit szeretne, mire vállalkozna;

szűrő 2. – aki vette ezt az akadályt, annak emailt írtam. Meglepően kevesen válaszoltak. Hogy miért? Nem tudom. De minek adja fel a hirdetést, ha nem lehet elérni? (aki csak telefonszámot adott meg, azok közül is volt nem létező szám – gondolom elgépelte, micsoda baki);

szűrő 3. – aki az emailemre is értelmesen válaszolt és nem azt írta, hogy elnézést, de már nem aktuális, vagy mégsem vállal vagy nincs szabadideje, azokat felhívtam telefonon. Na, itt már voltak igen érdekes beszélgetések:

– 18 év alatti vidéki hölgy, sulit otthagyta, feljött Pestre, érettségije nincs, gyereket se látott még közelről (vagy ugyanez csak nem vidékről);

– 20-30 év közötti, elvégzett valamilyen iskolát, esetleg egyetemet, de nem talált munkát (még), gyereket látott már otthon (családban) vagy vigyázott a szomszéd Pistikére (ha találna munkát, akkor természetesen nem marad nálunk, csak ha szerencsénk van és össze tudjuk egyeztetni);

– háromgyermekes anyuka, aki épp elvált és jönne is, csak elírta, hogy melyik kerületben lakik (vagyis legalább egy óra ideérnie, és fizessem ki a BKV-t) és reggel el kell vinnie a gyerkeket oviba-suliba és legkésőbb négyre oda kell értük mennie, meg főznie-mosnia-takarítania kell;

– középkorú hölgy, aki ingatlanközvetítő volt de már nem az, és higgyem el, ért hozzá, hiszen van két felnőtt gyereke, akik külföldre távoztak;

– nyugdíjas hölgy akinek nincs unokája (és ilyen módon akarja pótolni);

– nyugdíjas hölgy akinek van unokája;

– nyugdíjas hölgy akinek van unokája és autója

– kortalan hölgy, aki saját lakásában vagy házában vállalná a gyerekvigyázást.

Namármost, aki még a telefonos interjún is túlesett, elhívtam hozzánk személyes beszélgetésre. Jött is

– egy 20 év körüli, bölcsis dadusnak tanuló, aranyos lány, igen mélyen dekoltált felsőben, elmondása szerint épp a gyakorlati helyről (ne csodálkozzunk, ha az öltözködést is az egyetemen kell megtanulni, ha a bölcsiben ezt látja a gyerek);

– egy fiatal egyetemista lány, aki valójában a jövő hónapban kezdi meg a féléves gyakorlatát, ami majd egész napos elfoglaltságot jelent számára;

– egy 30 feletti, három-négy munkahellyel rendelkező pszichológus, aki bármikor tudna jönni, csak hétfő-szerda-pénteken és kedd-csütörtökön van elfoglaltsága, egyébként most szakított a párjával és hitelre vásárolt lakásban lakik;

– biciklivel érkezett egy nagy testű hölgy, aki mindenben de mindenben alkalmazkodna hozzánk, a mi elvárásainkhoz;

– egy nyugdíjas dadusnéni, aki szó szerint nyalta-falta a gyerekeket és azt ecsetelte, hogy sohasem evett a család hűtőjéből, amikor rá voltak bízva a lurkók;

– az utolsó jelentkezőt kitalált ürüggyel lemondtam.

Rengeteg időm és energiám ráment a keresésre.

Aztán… néhány nap elteltével felhívtam jelenlegi bébiszitterünket, aki aranyos, kedves, vidékről jött lány, nem túl fiatal, nem túl öreg, tud főzni, takarítani, ruhát hajtogatni, és van gyerekekhez kötődő végzettsége is. Mivel van állása, így munka után, a délutáni órákban ér rá segíteni. Jó ez így, mert én meg pont addigra fáradok el.

Egy bibi van már csak: tervezzük, hogy elköltözünk, így hamarosan… kezdhetem… az egészet… elölről?!

Netán csak én lennék ilyen válogatós?!

Mindenkinek, aki bébiszittert vagy egyéb otthoni segítséget keres, azt kívánom, ne adja fel, kitartás, a segítség a legváratlanabb pillanatban érkezik!