Emlékezés – avagy az élet körforgása

Közeledik egy (két) ünnepnap. November 1. Mindenszentek ünnepe és november 2. Halottak napja. (Vagy másképp: Halloween.) Ez az ünnep minden nyelven ugyanazt jelenti, bárhol járunk a világban. Számomra azt jelenti: emlékezés. De: emlékezés nem csak belül, hanem “kívül” is. Vagyis felkeresem a már nem élő szeretteim sírját és virágot viszek a temetőbe. Legalább egy évben egyszer. Ez amolyan családi hagyomány. Egy utolsó séta a gyönyörű őszi időben, a sárguló, lehullott falevelek között, aztán a természet is “meghal”, vagy legalábbis téli álmot alszik. Nem véletlen tehát, hogy pont ekkor van ez az ünnep. Ez a tény arra is utal, hogy valószínűleg nem valami újkeletű dologról van szó, hanem bizonyára valamiféle természetközeli népektől eredhet. (Utánanéztem: a keltáktól.)

30 éves vagyok. Ahogy számolom, nagyjából 15 személy van a közeli és távoli rokonaim között, akiket ismertem, emlékszem rájuk, de már nem élnek. Közülük legjobban három nagyszülőm és nagynéném hiányzik. Legeslegjobban apai nagypapám. Az ikreket még ismerte, 16 hónaposak voltak, amikor meghalt. A picinket már csak odafentről látja. Ez mindig is egyértelmű volt számomra. Hogy lát minket. Fentről. Sokat gondolok rá, nem csak november elsején. A családban is sokat szoktuk emlegetni, hogy miket mondott, miket csinált. Ő egy másik generációhoz tartozott, olyan ember volt, aki nyomot hagyott maga után. Karakteres. Okos. Kedves. Volt VB-tag, Téesz-vezetőségi tag, és gondnok a református gyülekezetben. Voltak földjei, állatai, szőlője. természetközeli életet élt. Ő tényleg kint töltötte a nap nagy részét. Számomra sok verset, éneket, mesét tudó, kártyázni tudó, komoly-dolgokról-is beszélni-tudó “papa” volt. Nagyon szerettem, és most is. Csak másképp, mint régen. Újjászületett egy másik dimenzióba, az emlékezés dimenziójába. Ahogy a természet is újjászületik, minden évben.

Még a blog indulásakor tettem közzé “Az élet körforgása” című bejegyzésemet, ami most eszembe jutott, beszúrnám ide immár “újratöltve”, hiszen aktuális lett.

Az elmúlt napokban megérintett az élet, mint körforgás szele. Pontosabban: születünk, felnövünk, megöregszünk, meghalunk. Egyszerűbben: születünk és meghalunk. Egyik barátnőmnek ikrei születtek. 12 óra múlva egy másik barátnőmnek meghalt a nagypapája. Harmadik gyermekünk néhány hónapja született. Két hétre rá nagynéném meghalt. Ebben az évben már két esetben is megérintett ez a körforgás. Mit jelent ez? Szomorúság és öröm. Fájdalom és boldogság. De az élet megy tovább. Minden esetben. A sorskerék tovább fordul. A mi feladatunk kiheverni.

Kórházban szültem. Futószalag. Sokan kórházban halnak meg. Futószalag. Nincs idő megállni, figyelni, átélni, átérezni, a hatalmas gépezet dolgozik tovább. A tömegtermelés áldozatai vagyunk. De rossz ez a kapitalista szöveg egy anyukától.

A nő, feleség, anya feladata a családi tűzhely őrzése, a család összekovácsolása, összetartása. Hogy mindenki érezze: mi egy család vagyunk, számíthatunk egymásra, megbízhatunk egymásban, mindent elmondhatunk egymásnak. Hogy ne csak a gépezet részeiként létezzünk. Otthon van idő örülni a születésnek, szomorkodni a haláleseten. Emlékezni.

Az emlékezés napjaiban… emékezzünk. Találkozzunk. Beszélgessünk.

Forrás: www.hirado.hu