Okos baba

Babánk immár hat hónapos lett. A kommunikációja immár nem csak egysíkú sírás, hanem sokkal több annál!

Soha nem volt egy sírós fajta. Csak akkor sír, ha álmos, vagy, ha éhes, de már nagyon.

Viszont sokat mosolyog. Bárkire, aki mosolyog rá. Ennek persze mindenki nagyon örül. Én, apa, a tesók, más családtagok, az utcán sétáló néni, az oviban a dadus, takarító, óvónő, gyerekek, anyukák. Persze máshogy mosolyog a családtagokra, és máshogy az idegenekre.

Aztán még rugdalózik is. Mégpedig sokat. Főleg, ha izgatja valami. Valamilyen játék, például. És rugózik. Állítólag ezzel erősíti a lábát a felálláshoz-járáshoz. Kalimpál. Kézzel-lábbal. A kiskádban fürdéskor hatalmas pancsolást rendez. A lábával csapkodja a vizet, fröcsköl, majd mindkét kezét előveszi és egyszerre csapkodja velük a vizet. A kezével minden közeli tárgyat megszerez. Elkapja, megfogja, megszorítja, megnézi és már teszi is a szájába. Mindent bevesz. A messzebb lévő tárgyakért is ügyesen nyúl, addig-addig nyújtózkodik, amíg meg nem szerzi őket. A csörgőket rázza. Néha olyan hevesen, hogy fejbe üti magát. Van olyan is, hogy fogja, és egy szempillantás alatt messzire hajítja a játékot. Máskor ledobja maga mellé, aztán pedig felveszi. Az, hogy hasra fordul és vissza – nem újdonság. Az, hogy tud ezzel a módszerrel haladni és kicsit már kúszik is, főleg hátrafelé és körbe-körbe; szerintem, igen.

A “beszéde” szinte még a mozgásánál is fejlettebb. Rengeteget “beszél”. Amikor etetem és már nem kér többet, beszélgetni kezd. Szoptatás után is. Pelenkázás után is. Játék közben is. Hozzám, apához és tesókhoz beszélni kezd, amikor meglát minket. Apának köszön, amikor hazaér. Rengeteg kis szava van, felsorolni sem tudom. Aminek értelmet is tulajdonítok: “aja” (=ez az “anya” lesz, mert múltkor szembefordult velem és úgy mondta), “jeje” (=”gyere”), és “ige” (=igen); a többi ilyesmi: hű, ha, hé, pü, pi, ává, ojo, psz, bz, li-li, bű-bű, aka és így tovább.

Nagyon büszke vagyok rá. Komolyan.

Azt, hogy okos, onnan tudom, hogy nemrég kukucskálósat játszottunk. A pelenkázón feküdt, én pedig egy textilpelenka mögé bújtam. Nem nézegetett félre, várta, hogy előjöjjek. Néhány kukucs után pedig fogta, és kis kezével lerántotta rólam a “leplet”.

Babánk egyébként négy hónapos kora óta óvodába jár. Minden nap. A tesókért.

Ha tetszett, lájkold és oszd meg a bejegyzést, és csatlakozz a blog facebook-oldalához ITT.

Forrás: www.babaszoba.hu