Ahogy túléltük az etetés okozta álmatlanságot és fáradtságot, illetve már szakavatott mozdulatokkal végezzük ezt és minden eshetőségre fel vagyunk készülve; azaz tudjuk, mi vár ránk, ikreinkkel újabb kihívások elé nézünk. Az egyik ilyen téma: a játszótér! Hogy menjünk játszótérre két gyerekkel? A játszótérre való eljutás általában egy külön történet, de ha már ott vagyunk, mit kezdjünk a kapun való belépés után szanaszét szaladó csemetéinkkel?
Kezdő játszóterezők esetén nem könnyű a helyzet, ugyanis ebben a korban a picik még képtelenek arra, hogy egyedül, biztonságosan használják a játékokat, vagyis mindketten segítségre szorulnak! Hogy kivitelezzük ezt egyedül?
Először is, ha tehetjük, olyan játszóteret válasszunk, ami nem nagy, pontosabban belátható a számunkra. Így szemmel tudjuk tartani a csemetéinket. Ha be van esetleg kerítve a terület, az még jobb, hiszen fokozza a biztonságot. Aztán megpróbálhatunk egyszerre csak egy helyen tartózkodni. Ha mindketten hintáznak, tudjuk lökni őket. Ha mindketten csúszdáznak, meg tudjuk oldani, hogy először az egyiknek, majd a másiknak segítünk felmászni és lecsúszni. Ha mindketten homokoznak, akkor a terep széléről segíthetünk. Figyeljünk azonban rájuk, mert nekünk volt olyan sztorink, hogy ott volt egy nagyobb kisfiú is a homokozóban, akinek volt egy fazeka, és “főzött” benne, mondogatta, mit főz, a gyerekeim oda akartak menni közelebb, megnézni az “ételt”, erre lökdösni kezdte őket, meg szórni rájuk a homokot. Anyuka persze sehol. Én rászóltam, hogy ne csinálja, és másik anyuka is, aki még ott volt. Később derült ki, hogy a kisfiú anyukája letette őt a homokozóba, aztán ment a kisebb testvér után, mit sem törődve azzal, mit csinál a másik gyereke. Visszatérve – ha nem akarnak egy helyen lenni a picikéink, akkor egyrészt igyekezhetünk rábeszélni őket, hogy mégis legyenek ott, ez általában célravezető szokott lenni, vagy, ha nagyon eltökéltük a dolgot, hogy egyedül fogunk velük játszótérre járni és ez nagyon fontos számunkra, vagy megbeszéltük előre otthon, akkor kilátásba helyezhetjük a hazamenetelt is, amennyiben ketten kétfelé találnának kószálni.
Ha viszont gyermekeink különböző érdeklődésűek és nem szeretnénk őket a játékválasztásban korlátozni vagy állandóan eltéríteni, akkor bizony segítségre lesz szükségünk ahhoz, hogy mindkét gyermek biztonságosan tanulgathassa a játszótéri játékok használatát. Ellenkező esetben hiába kapkodjuk a fejünket, hogy két gyerek után fussunk, ahhoz osztódnunk kellene, ezt a képességet azonban eddig még ikres anyukáknak sem sikerült elsajátítaniuk. Saját példámat tudom elmondani, eleinte apával, dédivel vagy bébiszitterrel jártam a játszótérre (úgy egy és két éves kor között), aztán, amikor már ügyesebbek lettek (két éves kortól), akkor pedig egyedül mentem.
Természetesen a dédis-bébiszitteres mutatványom nagy érdeklődésre tartott számot a többi anyuka körében, de ha valaki megkérdezte, egyszerűen vázoltam neki a helyzetet. Tapasztalatom szerint a játszótereken viszonylag kevés az olyan anyuka, aki egynél több gyerekkel érkezik. De ha belegondolok, ez végülis érthető…
Az ikrek egyébként sok ember figyelmét felkeltik, ehhez is hozzá kellett szoknom, mert séta közben annó többen megállítottak, és a legkülönbözőbb kérdéseket tették fel. Például, hogy természetes úton fogantak-e a babák, hogy voltak-e a családban ikrek. Aki maga is iker volt, sietett ezt is közölni velem, mégpedig a testvére nemét, hajszínét, lakhelyét sem titkolva. Persze kérdezték, hogy jó babák-e és mindenki gratulált is.
Az ikrekkel való “levegőzésen” túl már csak akkor voltam érdekesebb a többi ember számára, amikor ikrekkel és pocakkal jelentem meg. A játszótéren egyedül a hinta jelentett gondot, pontosabban a gyerekek be- és kiszállítása. Így minden ügyességemmel igyekeztem elkerülni ezt a játékot, nehogy meglássanak másokat hintázni és kedvet kapjanak. Ha ez nem sikerült, próbáltam lebeszélni őket, illetve a másik fajta, csak ülőrésszel rendelkező és alacsonyan álló “nagyhintához” terelni őket. Ha semmi sem használt, akkor pedig hallgattam a hisztit. Egy ilyen, hinta után sóvárgós napon, óriási meglepetésemre, egy, gyermekét szintén hintáztató anyuka felajánlotta, hogy szívesen beleteszi és ki is veszi az enyéimet a hintából. Miután felocsúdtam, természetesen elfogadtam a segítséget, még annak dacára is, hogy a gyerekeim nem rajongtak azért az ötletért, hogy egy idegen néni ültesse be őkat a hintába. De volt, hogy a hintázás kedvéért leküzdötték ezt a félelmüket is. Mondanom sem kell, hogy a segítség felajánlása egy kétgyermekes, nagymama társaságában játszóterező anyukától jött. Viszont szerencsémre voltak néhányan, akik hallották a beszélgetést, és más alkalommal meg ők segítettek nekem. Lehet, hogy a három gyermek teszi, de múlt héten az óvodában is az egyik anyuka segített felöltöztetni az ikreket, amíg várt a kisfiára (biztosan megszánt, mert babámmal a kezemben érkeztem).
Egy szó mint száz: ne csüggedjünk, van remény és ismét néhány példa arról, hogy számíthatunk nőtársainkra! Így aztán nincs is más dolgunk, mint jól érezni magunkat!
Forrás: www.jatszoterkereso,hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: