Itt a tél!

Ma délután, úton hazafelé, havat láttam, tőlünk nem is olyan messze. Este pedig, a fürdetés után, babánk kis szobájának ablakán vettem észre hópelyheket. Ahogy a konyhaablakból kinéztem az utcára, láttam, hogy havas az úttest és a szomszéd autóján is fehérlik abból a bizonyos csapadékból, amitől – azt hiszem – beköszönt a tél.

Én a tél kezdetét valahogy mindig a hóeséshez kötöm. Persze maga az évszak akkor is eszembe jut, ha elkezdődik a december, vagy ha már olyan hideg van, hogy az már nem sorolható az őszhöz. Ma reggelre ez utóbbi kettő egybevágott, hiszen a gyerekek óvodába indulásakor mínusz két fokot mutatott a hőmérőnk. Már csak a hó hiányzott, de estére végül teljes lett a kép.

Az idén második alkalommal esik nálunk a hó. Most, úgy tűnik, meg is marad. Az első alkalom egyébként múlt hét hétfőn volt.

Akkor, reggel, miután a család egy része elindult itthonról dolgozni, illetve óvodába, babámmal a kezemben kinéztem az ablakon, és pici fehér hópelyheket láttam szállingózni a hidegben. Az aprócska fehér kis pöttyöket fújdolgálta a szél. Délelőtt és kora délután is kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan szállingózott, de még nem maradt meg. Pedig hideg volt, de ezek szerint még nem eléggé.

Esik a hó! Gondoltam akkor, ahogy álltam az ablak előtt. Babámra néztem, aki kellemes, kényelmes tartásban leledzett karomon, fittyet hányva az időjárás változásaira. Következő gondolatom ez volt: itt a tél! Te jó éj! Itt a tél! Aztán: elkezdődött! Valami elkezdődött! Elkezdődött a télikabátok, sapkák, sálak, meleg csizmák, overallok szezonja. Az az időszak, amikor az öltözködésre fordított idő akár két-, vagy akár háromszorosára is növekszik, és – főleg kisgyermekek esetén – időnként eléri vagy akár meg is haladja a szabadban töltött időtartamot.

De jó, hogy beküldtem az óvodába a vastag, kantáros téli nadrágokat; egyben részvéttel gondolok az óvónőre és a dadusra, akiknek vagy 20 gyereket kell felöltöztetni és levetkőztetni nap mint nap. Részvéttel gondolok magamra is, pedig nekem csak hármat kell.

Az első havazás valahogy minden évben meghatározó a számomra. Ilyenkor, látva a pelyheket, olyan érzés kerít hatalmába, hogy valami elmúlt, valami véget ért, és kezdődik valami új. Mintha a hó betemetne valamit. Hasonló ez az évvége-hangulathoz. Ilyenkor mindig átgondolom, mit szeretnék még ebben az évben csinálni. Igyekszem beosztani a hátralévő időt úgy, hogy mindenre jusson. Ha nem az évvége-hangulattal küzdök, akkor melegséggel tölt el egy bizonyos ünnepi hangulat. A december ugyanis tele van ünnepekkel, melyekre már jó előre készül az ember, pontosabban az ember lánya. A hóemberépítésre és a téli sportokra általában csak harmadlagos szinten gondolok, ha havat látok. Inkább összébb húzom magamon a kardigánt, és élvezem az – ilyenkor talán még fontosabbá váló – otthon melegét.

Csak hogy tudjuk: a meteorológiai tél kezdete december 1. – a csillagászati télé pedig december 22-e.

Forrás: galeria.nlcafe.hu

Utólagosan tenném hozzá, hogy ma ismét napos reggelre ébredtünk, így a hónak szinte teljesen nyoma veszett. Az óvodába menet egy-két autón, illetve a földön, a fű között, az árokparton lehetett még látni.

Az időkép holnapra és szombatra havazást ígér.