Rend a lelke mindennek

A rend, az a fránya rend és az állandó rendrakás! Gondolom senkinek nem kell bemutatni a kisgyerekek által lakott területek veszélyeit, amikor az ember olyan dologra lép rá, amire nem is gondolna (mióta sikerült néhány kék-zöld foltot szereznem a talpamra, ami nagyon is fájt és igencsak nehezen múlt el, szigorúan papucsban járok itthon)… Mióta ők is járnak, már nem csak én járok így… Néhanapján azért segítenek elpakolni. Mondanom sem kell, ugye, hogy a ruhák, cipők, könyvek és egyéb dolgok között mindig rendet tartok! Ez nem kritikus a számomra, na de a játékok…

Amikor még egyedül éltem, nem esett nehezemre rendet tartani, sem az otthoni szobámban, sem a kollégiumban. Még az egyszobás kis lakásomban sem, sőt a férjem lakásában sem. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy állandóan pakoltam és minden nap, minden percben rend volt, de mindig volt idő és alkalom is a rendrakásra, ha akartam. Időnként még relaxációnak is beillett és a végeredmény pedig igazán jó érzéssel töltött el. Aztán megszülettek a gyerekeim…

Eleinte nem volt semmi gond, mert az első évben még átlátható mennyiségű játékuk volt. De aztán… Ahogy nőttek, úgy lett egyre nagyobb a bazár, viszont elpakolni még nem tudtak maguk után. Játszani és szétdobálni mindent viszont annál jobban szerettek. Első “játéktárolónk” – természetesen a kiürített alsó polcok mellett – a gyerekek immár használaton kívüli műanyag kiskádja volt. Mivel ikrek, így elég hamar a nagykádban kezdtük őket fürdetni, na de ez egy másik történet. Tehát a babakádat kezdtem használni, esténként beleszórtam a földön szanaszét heverő játékokat. Nem is volt ezzel gond, amíg belefért az összes kacat, de elég hamar szembesültem a ténnyel: a kád bizony kicsi lett! A másik probléma az volt, hogy a kádat kiborítva igen hamar igen nagy rendeltlenséget lehetett csinálni.

Ideje volt valami tartósabb megoldás után nézni. Férjem meglátogatta azt a bizonyos svéd áruházat, és vett is két kis szekrényt, belevaló és betolható-kihúzható műanyag dobozokkal. Hazahozta, összeszerelte, én pedig belerendeztem a játékokat. Volt is nagy öröm! Mivel a dobozokat a gyerekek is ki tudták húzni és be tudták tolni, így az elpakolás immár az ő számukra sem jelenthetett gondot, sőt, mi több, a játékkellékek teljesen önkiszolgálóvá váltak. Az már csak apróság volt, hogy rajtam kívül senki nem tudta, melyik dobozba melyik játékokat tettem, így a rendszer időről-időre felborult, de annyi baj legyen. A tárolókat a gyerekszobában helyeztük el, de mivel a nappali is igen kedvelt játszóhely volt a gyerekek számára, így az oda kivitt játékokat továbbra is a kiürített polcokon helyeztük el. Később társult még ezekhez két, kerekekkel rendelkező doboz, szintén a svéd áruház vívmánya. Így még az elpakolás is jó mókává vált, hiszen: gyerek a nappaliban a játékokat gurulós dobozokba bepakol – gyerekszobába betol és helyrerak. Hurrá!

Aztán… elköltöztünk. És megszületett a kistesó. Az új helyen a gyerekszobában felállítottuk ugyan a tárolórendszert, de a régi tilitolis dolog sajnos nem tudott már működni, mert a nappali a földszinten, a gyerekszoba pedig az emeleten kapott helyet. A káosz kezdett tehát elurakodni. Még jó, hogy rendszeresen járnak hozzánk segítők – családtagok, bébiszitter, takarító – akik elpakolnak, de mivel sajnos nem ismerik minden játék minden részét, így egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy itt nemcsak elpakolásra van szükség, hanem rendrakásra is, azaz szortírozásra, dobozolásra, osztályozásra… Egyszóval: be kell rendezni valahogy a játékokat, különben nem lehet semmivel sem normálisan játszani.

Először az őszi szünetben álltam neki a dolognak. Ekkor elhatároztam, hogy rendbe teszem a kártyákat és a puzzle-okat. Ez sikerült is, még a gyerekek is segítettek, de másnap szétdobáltak mindent és kezdhettük elölről. (Egyébként másodszor még ügyesebben segítettek, mint először, rájöttek, hogy ez is jó játék.) De a java még hátra volt. Ez a többi játék rendbetételét jelentette. Erre nem volt időm, egészen mostanáig. Jelentem, a nappaliban a játékok rendberakva, minden fajta játék külön dobozban, egymás mellett, katonás rendben sorakozik a pocon és a szekrényben. Remélem sikerül is megőrizni a rendet, mert hiszen ez lenne a lényeg, különben vagy fél évig megint csak a káoszt nézhetjük. Nem lesz könnyű minden este elpakolni, de majd megszokjuk. Az első nap a gyerekek ügyesek voltak és láthatólag örültek, hogy rend van!

Természetesen a gyerekszobára is ráférne egy ilyesmi rendrakás, ezzel nagyjából félig vagyok. Ezen kívül a rengeteg papírunkat is ideje lenne kissé kiselejtezni és a maradékot pedig szortírozni, bedobozolni. Ez még a jövő zenéje. Remélem a közeljövőé! Nem titkolt szándékom, hogy az ünnepekre “szemétmentes” legyen a ház!

Ha Neked is hasonló terveid vannak, most még idejében el tudod kezdeni!

Forrás: www.nlcafe.hu