Eeeldurrranokkk!

Időnként, ahogy az ember kicsi palántáit nevelgeti, és ahogy telnek-múlnak az otthon töltött évek… Ahogy minden nap végigcsinálod az épp aktuális napirendet és este, (hulla)fáradtan bedőlsz az ágyba… Esetleg ha marad egy kis energiád, próbálsz pihenni, kikapcsolódni, megtalálni régi barátaidat és régi önmagadat… Amikor amúgy is nagyon fáradt vagy és a gyereked mintha kitervelte volna, hogy minden pillanatban csinál valamit, ami után vagy takarítani kell vagy felkapod a vizet… Vagy amikor a végtelennek tűnő hisztikorszakba, meg a “próbálgatom a határaimat”-korszakba lépnek a csemeték…

Időnként minden anyuka eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: elég. Elég! Elég volt! Mindenki számára máskor jön el ez az időpont, de valamikor mindenki számára eljön. Sőt, nem csak egyszer. Mi ennek az oka? Az, hogy anya is ember, neki is vannak idegei, ő is elfárad, belefárad, és néhanapján úgy érezheti, hogy most már kimerítette minden tartalékát és neki is szüksége van pihenésre és kikapcsolódásra, ugyanúgy, mint mindenki másnak. Csak épp egy-két-több gyermek mellett ezt nem mindig sikerül megvalósítani, mert nem olyan egyszerű. Azért, mert nincs hétvége, nincs szabi. A gyereknek vasárnap is ebéd kell és játszótér.

Persze vannak szuperanyák is, akiknél minden happy és mindig mosolyognak, ez a cikk nem nekik szól… csak azoknak, aki néha, de tényleg csak néha úgy érzik, hogy szívesen:

– világgá mennének;

– fellőnék az egész családot a holdra (persze csak kis időre);

– elmennének egy időre egy lakatlan szigetre EGYEDÜL;

– tévéztetnék a gyereket egész nap, hogy legalább CSEND legyen;

– felrobbanának, amikor a férjük hazajön a munkából vagy az edzésről vagy a haverozós sörözésről és megkérdezi: fáradt vagy?

Ezek az érzések szerencsére nem gyakoriak, és kizárólag olyankor jönnek elő, amikor:

– az egész nap egy vég nélküli a nyafogás és bőgés: tesómmegütött, tesómelvette, tesómfellökött, tesómszétrombolta, anyaaaaaaaaa;

– a teljes kártyagyűjteményüket egyenként ledobálják a lépcsőn a pincébe, amíg te a picit pelenkázod;

– amikor ebéd közben az asztalon lévő befőttes üveg tetejére kanalazzák rá apránként a rizst és vigyorognak közben;

– amikor minden indulás előtt megbeszélitek, hogy nem húznak el a járgánnyal és mégsem állnak meg a sarkon (de azért kicsivel utána igen);

– amikor fel kell venni a cipőt vagy vetkőzni a fürdéshez és ötször, tízszer szólsz és akkor se csinálja mert ő játszik valamit.

Ami miatt még az ember lánya néha vágyna egyedül lenni, az az, hogy dolgai lennének, és egyre jobban bosszantja, hogy nem tudja ezeket megcsinálni. Ilyenekre gondolok:

– rendrakás;

– iratok rendezése;

– seletjezések (ruha, cipő pl.);

– már megint tornyosul a vasalnivaló;

– mert szeretne néha vásárolgatni, fodrászhoz, tornára járni, mert én például már lassan négy éve itthon vagyok és többször is kimozdulnék (ez szerencsére monstanában már viszonylag lehetséges lett).

Persze lehetnék laza is, rábízhatnám mindhármat… ööö kire is? Három az három akárhogy számoljuk és mindenkinek megvan saját élete, a maga baja. A gyerekek közül az egyik még pici és a többiek sincsenek hozzászokva, hogy ez-az-amaz vigyáz rájuk és ide-oda mennek.

Szerencsére, az állapot csak ideiglenes, csak néha jelentkezik és csak egy-egy röpke pillanatig tart. Aztán valahogy mindig történik valami, és az ember megérti, hogy ez mind semmiség, mind nem érdekes, mert azt, hogy ANYA vagyok, és gyerekeim vannak, azt semmi nem tudná pótolni. Mert olyan csodálatos pillanatokat élünk meg így együtt, amit sehogy máshogy nem tudnánk. És én így szeretem őket. Ezekre a pillanatokra érdemes odafigyelni, nem pedig a kinőtt ruhák szortírozására, mert az idő elmegy, a gyerek megnő, és az ember lemarad, ha a szekrényben meg a mosókonyhában kuksol, mialatt ő mászni, járni, beszélni tanul. Mert akkor is ők adnak erőt, ha ugyanők veszik is el. És mindig van tovább és valahogy eltelik ez a nap is. De néha tényleg jó lenne….

Ti is érzitek néha, hogy eldurrantok?

Ha tetszett, a blogot itt tudod követni.

Ne feledkezz meg e heti játékomról se!

A babatáplálás oldalamat itt találod.

Innen származik a szó, ugye ti is emlékeztek? (A maszk című film, Jim Carrey 🙂

A kép forrása: est.hu