Undormányosságosság

Világ életemben féltem a pókoktól. Azt hiszem, ez nem kóros jelenség egy nőnél, nálunk meg egyébként is családi hagyomány. Anyukám a békáktól fél, megboldogult nagynéném az egerektől. Csak nagymamámat nem tudom, mitől fél. De ő az a régi vágású nagyi, aki nagyon jól tudja, hogy miből lesz a cserebogár, így aztán valószínűleg semmitől.

Ez a bizonyos félelem egyébként nem is annyira félelem, hanem inkább undor. Undorodom a pókoktól. Anyám a békáktól. Néném az egerektől.

Gyermekkoromban, amikor a kertünkben még fóliasátor is állt, szegény édesanyám munka közben gyakran találkozott undora tárgyával. A kukoricaszedés pedig épp az egereknek kedvezett. Pókok meg aztán mindig vannak, mindenhol, évszaktól függetlenül, a régi padlástéri gyerekszobámban ugyanúgy, mint a jelenlegi, szintén padláshoz közeli hálóban, a gyerekszobában, a fürdőszobában…

Ahogy nőttem-nődögéltem, a pókokkal kapcsolatban annyiban sikerült fejlődnöm, hogy most már nem csak sikítva elszaladok, ha feltűnik egy a láthatáron, hanem megfelelő eszköz (pl. papucs) jelenléte esetén fogom és agyon merem csapni őket. Persze állítólag ez nem túl szerencsés dolog, de az én számomra kifejezetten az. Azért is volt szükség ilyen irányú fejlődésre, mert mivel megnőttem, nem igazán van mellettem mindig valaki, aki megteszi helyettem, sőt, gyermekeimet például nekem kell megvédenem! [Kisfiam, például már el is tanulta tőlem a rovarirtásnak ezt a módját. :-)]

Az elmúlt héten igen érdekes folyamatot sikerült megfigyelnem a saját házamban, a saját gyermekeim hálószobája ablaka melletti falrésben. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pók. Nem volt nagy. Egyik nap megjelent az ablak mellett falrésben. Másnap is ott tanyázott. Aztán szépen lassan elkezdett maga köré egy fehér színű, sűrű hálót fonni, és számomra érthetetlen módon, ő maga ezen belül maradt. Amikor elkészült, pár napig mozdulatlan volt, azt hittem, elhalálozott, de nem! Nem volt ilyen szerencsém. Néhány nap elteltével látom ám, hogy egy sokkal nagyobb pók van a háló belsejében!  Te jó ég! Volt ám ijedtség rendesen! Én még ilyet sose láttam, bár töredelmesen bevallom, biológiából nem voltam mindig jeles…

Amint megláttam az új ellenséget, úgy döntöttem, nem tehetem ki a gyerekeimet (és persze magamat) annak a veszélynek, hogy a szörnyeteg előbújjon, így aztán a hely magassága és a keskenysége miatt a porszívócsövet használva szabadultam meg őkelmétől. Reményeim szerint örökre.

Ti undorodtok valamitől?

Ha tetszett, a blogot itt tudod követni.

Babatáplálás oldalamat itt találod.

Nektek (és magamnak is) sok ilyen pókot kívánok (a diétámnak lőttek):

Forrás: nlcafe.hu