Egy év. Ennyi telt el a második szülésem óta. (Elsőre ikreink lettek, így lett három porontyunk.) Az első terhességem alatt 22 kilót híztam, a második alatt 17-et. Az első után 17-et tudtam leadni, a második után… ööö… ezidáig tizet. A maradék hetet mostanában (a következő fél év során) tervezem. (Ha mindez sikerül, akkor még 5 fog maradni az első terhesség előtti súlyhoz képest. Ezt is tervezem majd leadni, valamikor.)
De nem csak a kilók számítanak. A terhesség során az egész testünk átalakul, megszűnik a derekunk, átrendeződnek a belső szervek, a változik a gerinc, a medence. A legnagyobb változások a melleket és a hasat érintik. Aztán ezek persze visszaalakulnak, leglábbis mindenhol ezt olvasni. De beszéljünk a legkényesebb pontról, nevezetesen: a hasról. Ez változik a legeslegtöbbet. Nekem is nagyon sokat nőtt, aztán csökkent is sokat, de így, ikrek és egy négy kilós baba után… még mindig nem az igazi. Reggel még egész lapos, de ahogy telik a nap, én meg eszem-iszom… szóval úgy délután és estefelé már iszonyúan kidudorodik. És felpuffad, és… Amikor elkezdek diétázni, akkor nincsenek ilyen tüneteim. De a diétát nem könnyű tartani… ezért mindig újrakezdem… Erről írtam például ITT is…
Próbálom elfogadni a helyzetet, olyan ruhákat vásárolni, ami “ápol és eltakar”, este már nem enni, de néha kiakadok. Nem magam, hanem “az utca embere” akaszt ki.
Nem olyan régen ugyanis szembesültem azzal, hogy amit én látok, azt mások is látják. Hogy az utca emberét is érdekli a hasikám. Az ovis anyukákat, az utcánkban lakó, távoli szomszédot. De miért? Kérdem én. Mit kell ezen rágódni, ha látunk egy babakocsit toló, és közben még két gyermeket terelgető anyukát? A választ nem tudom.
Tény, hogy az elmúlt időszakban, hónapokban, már két alkalommal is megkérdezték tőlem, hogy jön-e a következő baba?! A válaszom: NEM. Nem jön. Szimplán csak nagy a hasam. Ennyi. A válasz: persze, még nem ment vissza. A válaszom: nem, de már nem is fog, hiszen egy éves lesz a babám. És ha eddig nem ment vissza, akkor ezután már… aligha.
Egyébként meg: IGEN, jön, persze, természetesen, ha már van három, miért ne lenne egy negyedik, szeretem én a gyerekeket! Az már nem is számít, hogy akit tolok a babakocsiban, ő még egy éves sincs, és ha terhes lennék és látszana, akkor már minimum 3-4 hónaposnak kellene lennem… Atyaég. Vagy ezt a dolgot sem kell komolyan venni, csak egy kapcsolat-felvételi próbálkozásnak?! Mint ahogy erről már írtam ITT?!
Szóval ez a has-dolog nem egyszerű. Nemrég olvastam olyat is, hogy van, akinek nem is megy vissza. Tegyen bármit, egyszerűen nem. Meg olyat is, hogy valaki még lányos alkat volt, mielőtt teherbe esett volna, aztán meg “asszonyossá” vált, és szülés után már úgy is marad. Ez egy alkati örökség. Ennek a tipikus esete, amikor a családban a felmenők mind “asszonyosak” voltak, csak épp te lógtál ki a sorból… de csak az első terhességig. Aztán beálltál. (Ha gondolatban végignézem családom nőtagjait, ennek mi akár a tipikus esete is lehetnénk…)
Aztán olvastam a has vizsgálatáról, fitneszanyu blogján ITT, hogy érdemes “megmérni” a hasizmok távolságát. Mert ha túl nagy a hely, akkor menthetetlen az ügy (vagyis csak a műtéti út játható, és nem csak szépészeti, hanem egészségügyi okokból is). Nos, nekem, ha jól mértem, kényelmes két ujj a távolság. Ez pont a határon van. De műttetni nem akarom magam (egyelőre). Marad a takargatás, amíg nem lesz időm és energiám belekezdeni a tornába. (Ugye ti sem szeretnétek, hogy blogírás helyett tornázzak? Na, ugye.)
Rólatok gondoltátok már valaha, hogy terhesek vagytok, pedig nem is?
(“van még remény?” jeligére a kiadóba…)
Ha tetszett, facebook-oldalamhoz ITT tudsz csatlakozni.
Babatáplálás oldalamat ITT találod.
Ne feledkezz meg a héten futó JÁTÉK-ról sem!
A kép forrása: nlcafe.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: