Esik, esik és esik

Ilyen ez az időszak. Csak esik, esik és esik. Minden percben figyelni kell rá. De még akkor is esik, ha percekig kigúvadt szemmel nézem, és pont akkor… pont akkor hunyom be. Hiába állok, ülök ott mellette, mögötte, akkor is esik. Váratlanul. Ügyetlenül? Nem is tudom, hogy. Aztán meg persze sír. Sír, mert fáj neki. Felemelem, vígasztalom. Mit tehetnék? Sajnálom nagyon, de tudom, hogy ez az élet rendje. Majd megtanulja. Majd megügyesedik. Majd jobban is fog ez menni. Csak hát a gyakorlás, az kell. És a gyakorlás bizony ezzel jár. Az esésekkel. Meg a beütésekkel. Szegény kis manó. Vagyis, dehogy szegény. Ügyes!

Mert nem csügged. Fáj, fáj, nem baj. Feláll és megy tovább. Mert bele van kódolva. És az is, hogy mindig sikerül az általam legveszélyesebbnek gondolt helyekre mennie, és ott elesnie. Persze nem nagyot, csak annyit, hogy legyen egy kis sírás. Meg egy kis vígasztalás. Meg egy kis odabújás.

Pedig még nem is jár, csak feláll. Felkapaszkodik mindenen. Meg mindent lepakol, amit elér. Most jut eszembe, kellene az a polc a nappaliba. Hogy legyen hova feltenni a veszélyesnek ítélt tárgyakat. Meg a távirányítót, meg a dvd-ket. Mert nem csak esik, hanem meg is kóstol, mindent.

Mostanában új szokást vett fel. Amikor csak tud, odamászik az erkélyajtóhoz, feltérdel, és néz-néz kifelé. Sokáig. Közben különféle hangokat hallat, meséli, amit lát. Nagyon érdekes a kinti világ, nagyon tetszik neki. A séták közben sem sír, sőt, örül, mozgatja kezét-lábát, mikor az ülését felpattintom a babakocsira.

Csak most nem megyünk. Nem megyünk ki. Mert nem tudunk. Mert esik, esik és esik. És még esik is.

Ha tetszett, csatlakozz a facebook-oldalamhoz ITT, hogy az új bejegyzéseket a hírfolyamban láthasd!

eső előtt, eső után… mert csak jöttek és jöttek a zivatarok (saját fotó) Nő Feleség Anya Blog