Reggel | Nő Feleség Anya Blog

Reggeleink, mostanában…

Vol. 1.

Kinyitom a szemem. Az órára nézek. 6 óra 10 perc. A lábaim bizseregni kezdenek. Juhi, futni megyek! Férjem és a gyerekek még alszanak. A fürdőszobában felveszem a tréninget, majd futócipőt húzok, és már megyek is ki az ajtón. Halkan kulcsolok ki, nehogy valakit felébresszek. A kapu felé haladva magamba szívom a friss reggel illatát, és élvezem a csendet, melybe csak a madarak visznek némi hangot. Bemelegítek és indulok. A szokásos úton megyek. Megyek? Dehogy. Futok.

Üres az utca. Autót is csak a buszos főútvonalon látni, de ott is keveset. Elérek a parkhoz. A futóúton van egyedül élet, néhány ember halad itt. Nemsokára indulok visszafelé. Az iskola, az óvoda, minden csendes. Egy középkorú úr dohányzik az egyik ház verandáján. Gyorsan tovább, nem akarom érezni a füstöt. Minden olyan csendes és jó illatú. Nem akarom érezni a füstöt. Egyre lassabb vagyok, de már nem vagyok messze. Csak a házunk előtt állok meg, kizárom a kaput, majd a kertünkben, a harmatos fűben, lazítok egy kicsit, lábaimat kinyújtóztatom, és bemegyek a házba. Minden csendes még, gyorsan beállok a zuhany alá. Mire végzek, két ovisom már fent van, engem keresnek. Öltözködünk. Aztán babánkat látom el tiszta pelussal, ruhával, meleg tápszerrel. Apát is ébresztjük közben és megyünk reggelizni.

Vol.2.

“Anya, aaanyaaa” – szólít valaki olyan halkan, hogy annál még a légyzümmögés is hangosabb. Nem is igazán ébredek fel rá, csak inkább arra, hogy valaki sertepertél az ágyam mellett. Kinyitom a szemem. Kisfiam az. “Öltözködjünk!”- mondja. Az órára nézek. 6 óra 20 perc. “Korán van” – mondom neki. “Anya, gyere tornázni” – mondja erre ő. Rendben. Lemegyünk, bekapcsolom a dvd-t, tornázni kezdek. Ő egy darabig álmosan üldögél a szőnyegen, majd egyszer csak felpattan, és azt mondja: “Én is tornázok!”- és már kezdi is. Ügyes. Tényleg. Látszik, hogy már óvodás, és az oviban is van tornaóra. Lefekszünk a szőnyegre. Már csak a lazítás maradt. Felnyújtjuk a lábunkat és megtartjuk, majd leengedjük. Aztán felállunk, fejünket oldalra hajtjuk, majd a mellkasra, és veszünk egy nagy levegőt. Kész. És ekkor kiderül a lényeg, minden cselekedet értelme, ahogy felnéz és megkérdezi: “Nézhetem a mesét?” – “Igen, nézheted.”

Tápszert készítek, babánkat megetetem, ellátom tiszta pelussal és ruhával. Mire végzek, kislányom és férjem is felébred. Öltözés. Kisfiam ruháját leviszem. Felveszi. Mese kikapcs. Reggeli.

(Persze, mindez azokon a napokon van így, amikor egy kis sporttal kezdem a reggelt. Van, hogy nincs sport, “csak” alvás, felkelés, a gyerekek öltöztetése… És lekpogom, de az elmúlt egy hónapban nem voltak betegek. Igen. Húsvét óta.)

Nálatok hogy telnek a reggelek?
Ha tetszett a poszt, lájkold és oszd meg és ha még nem tetted meg, csatlakozz a blog facebook-oldalához ITT.