Kedves Olvasó! Szavazásra invitállak Téged. Alább két posztot találsz, melyek eleje megegyezik, a közepe-vége pedig nem. Vagyis, két módon bontakozik ki egy történet… Lehetőség van arra, hogy kiválaszd, neked melyik tetszik jobban és szavazni arra a verzióra. A részleteket a poszt végén találod. Kezdődjenek hát a posztok!
Minden blogger rémálma (1.)
Minden blogger rémálma – ha nincs internet. Nincs, és kész. Jajj, pedig posztolni akartam, pedig meg akartam nézni, hányan kedvelik az oldalamat, hogy mennyi a látogatottság, hogy hány vázlat van a fiókomban, hogy érkezett-e hozzászólás, megosztás vagy lájk, kiemelték-e valamilyen oldalon a bejegyzésemet…
Mit tehet egy blogger internet nélkül? Átnéztem a vezetékeket. Többször is. Újraindítottam mindkét szerkentyűt (a neveiket ne kérdezzétek). A helyzet változatlan.
Kész szerencse, hogy nemrég volt a születésnapom, és a páromtól egy okostelefont kaptam ajándékba. Így aztán a mobilomról felmentem a szolgáltató oldalára, és kipróbáltam a hibabejelentésnél javasolt lépéseket, de semmi. Semmi és semmi.
Jajj, most jut eszembe, hogy reggel kisfiam mesét nézett és szólt, hogy a dvd-lejátszó elromlott, nem tudta kivenni belőle a lemezt. Lehet, hogy ennek is van köze a rejtélyhez? Aztán eszembe jutott, hogy babánk most már rendszeresen sertepertél a kábelek környékén… Lehet, hogy ő rontott el valamit? Jaj, istenem, mitévő legyek?
Hívjam a szolgáltatót? Lehet, hogy csak valami pofonegyszerű dolog lesz, még a végén kinevetnek, hogy nem jöttem rá. Kijön a szerelő, ránéz a géparzenálra, és hirtelen minden megoldódik. Vagy még akkor, mielőtt kijönne.
Várok, várok. A mobilomról végigfutom a legfontosabb dolgokat, emailt, facebookot, majd újra kikapcsolok és bekapcsolok mindent, várok a csodára. A csoda azonban szintén várat magára. Ahogy magához tér a készülék, ismét ugyanaz a villogás kezdődik, mint az előbb. Jaj, ne.
Végül aztán győz a kíváncsiságom és a tehetetlenségem. Megkeresem az előfizetői szerződést és már tárcsázom is az ügyfélszolgálat telefonszámát, ahol hosszas gombnyomások, kódolások és kikódolások után egy kedves női hang bemondja, hogy pont ma, pont most, pont a mi kerületünkben, központi hiba miatt bizonytalan ideig fennakadások lehetnek, de már dolgoznak az ügyön. Már majdnem meggondolnám magam, és letenném, mire hirtelen beleszól a vonalba egy telefonos kisasszony, aki aztán a vevőkód alapján megerősíti azt az információt, hogy igen, én is a központi hiba áldozata vagyok. Értem, köszönöm.
Ahogy leteszem a telefont, akkor jövök rá, hogy internet nélkül is tudok bejegyzést írni, így aztán gyorsan hozzá is kezdek. Írok és írok, és bevallom, kicsit élvezem is, hogy nem jelez állandóan a gmail és a fb, és semmi sincs, ami elvonhatná a figyelmemet. Az elkészült poszt pedig csak arra vár, hogy mikor jön vissza a hálózat, hogy aztán egy gombnyomással fellőhessem az internet végeláthatatlan felhői közé.
Íme a második verzió:
Minden blogger rémálma (2.)
Minden blogger rémálma – ha nincs internet. Nincs, és kész. Jajj, pedig posztolni akartam, pedig meg akartam nézni, hányan kedvelik az oldalamat, hogy mennyi a látogatottság, hogy hány vázlat van a fiókomban, hogy érkezett-e hozzászólás, megosztás vagy lájk, kiemelték-e valamilyen oldalon a bejegyzésemet…
Mit tehet egy blogger internet nélkül? Átnéztem a vezetékeket. Többször is. Újraindítottam mindkét szerkentyűt (a neveiket ne kérdezzétek). A helyzet változatlan.
Babám épp elaludt. Ilyenkor szoktam nekiállni posztot írni. Most így nem tudok, de nem baj, gondoltam, akkor kicsit tévézek. De nem. A tévé se működik! Rendben. Más vizekre evezek. Reggel kivettem húst a fagyasztóból, most beteszem a sütőbe, hadd süljön, közben ebédelek.
Egyébként unatkozni nem fogok. A háztartás számtalan tevékenységet kínál, melyek internet nélkül is működnek. Mosás, főzés, takarítás, vasalás, mind offline tevékenységek. Van is belőlük bőven egy ötfős családban. De ha belegondolok… most nincs is semmi sürgős. Elpakolom a konyhát, előveszem kedvenc női magazinomat és leülök a kanapéra olvasni.
Közben elkészül a sült csirke is. Ahogy állok a sütő előtt, és nézem, mikor lesz elég piros a hús teteje, arra gondolok, hogy nem is lenne baj, ha máskor is lenne ilyen központi hiba. Amúgy is olyan típus vagyok, aki nem bír nyugodtan megülni, mindig ezer és ezer feladatot lát maga körül, de legalább most nem fogok böngészni az interneten, meg látogatottsági adatokat nézegetni, hanem olyan dolgot csinálok, amit nagyon ritkán szoktam: pihenek. Csak úgy. Csak pihenek és semmi más. Egyébként, amíg a babám alszik, én is aludhatnék egyet. Majd megírom este azt a posztot. Talán addigra megjavul a rendszer. Közben azért néha-néha odasandítok a szerkentyűre, de még mindig ugyanúgy villog, de én már nem is bánom. Frissen sült csirke-illattal az orromban, a kanapén, összekucorodva, gyermekeim plédjével betakarózva, épp álomország felé igyekszem.
Jó is kicsit csendben lenni, távol az internet zajától. Már nem is emlékszünk, milyen volt… ugye?
Miután elolvastad mindkét változatot, szavazz arra, amelyik jobban tetszett!
Ha a facebook-oldalamon szavazol: lájk, ha az első, és megosztás, ha a második változat. Hozzászólásban is lehet szavazni.
Ha a blog-oldalamon szavazol: küldd el hozzászólásban, hogy melyik változat tetszett jobban.
Emailben: nofeleseganyablog@gmail.com
Szavazni 3 napig lehet, péntek 13-án eredményhirdetés! 🙂
Köszönöm előre is mindenkinek, aki részt vesz! Jó szavazást kívánok!
A kép forrása: nlcafe.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: