Falakodalom

Öt évvel ezelőtt, június 13-a nem péntekre, hanem szombatra esett. Ezen a napon korán keltem. Ha jól emlékszem, 7-re mentem a fodrászhoz. Utána, úgy 9 felé várt a kozmetikus. A kozmetikus után be kellett még szerezni a ruhákat, a csokrot, elpróbálni a táncot, kicsit pihenni, elhozni a bár hideg, de mégis finom ebédet tartalmazó dobozt, megebédelni, öltözködni… Néhány feladatot nem én, hanem az akkoriban már vőlegényi státuszban leledző, azon a napon férjjé avanzsáló, és azóta is mellettem lévő kedvesem, – manapság divatosan: párom – intézett.

A következő kép, hogy igyekszünk a fotózásra, ahonnan kicsit elkéstünk, de mint ahogy megtudtuk, a fotósunk is. A fotózás végeztével aztán a lányos házhoz mentünk, ahova sikerült a vendégek szeme elől elrejtőzve bejutnom és épségben megközelítenem a tetőtéri szobámat, ahol szusszantam egyet, míg férjjelöltem az udvaron, a sátrak alatt eddegélő-iddogáló, gyülekező vendégeket köszöntötte. Emlékszem, ahogy nagymamám és nagypapám, dacolva a sok lépcsővel, feljöttek a szobámba és könnyes búcsút vettek tőlem… (Vagyis, dehogy: gratuláltak!)

Akkor még nem értettem, mi változik, de aztán, a gyermekeink születése után világossá vált, hogy nekem most már saját családom van és mindazt, amit a szüleim, nagyszüleim adtak nekem, gyermekként, most már én magam adnom tovább, saját gyermekeimnek. Sehol sincsenek már a gondtalan nyarak, amikor átugrottam a nagyszülőkhöz egy hátizsáknyi ruhával, vagy akár csak napközbenre, egy kis sütés-főzésre, beszélgetésre, vagy épp fűnyírásra… Most már családdal jelenek meg náluk, három porontyommal, akik felügyelete teljes mértékben leköti mindenki energiáit; és általában sietek, mert kezdődik vagy az evés- vagy az alvásidő…. (Papám időközben el is távozott közülünk.)

A lánykikérés és a szertartások után aztán az étterembe mentünk, ahol egy finom vacsora várt ránk, aztán pedig buli hajnalig. Amikor minden vendég elment, mi is csomagolni kezdtönk, és a másnapi reggelin már csak anyukámék fogadták azt a néhány ottalvó vendéget, akik elmerészkedtek rá. Így zajlott a nagy nap az én szemszögemből, és mondhatom, fantasztikus dolgokra képes az emberi szervezet… Egyáltalán nem fáradtam el ugyanis, sem a korai keléstől, sem a rengeteg programtól, sem az órákig tartó kötelező mosolygástól, de még a menyasszonytánctól sem. Sőt, határozottan emlékszem, hogy valami furcsa okból az egész idő alatt egyáltalán nem izzadtam, és ezt a ruha anyagának tudtam be… Nem szeretnélek további esküvői tüneteimmel fárasztani titeket… Egyszóval: hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak!

Ha van kedved leírni és elküldeni nekem az esküvőd, lagzid vagy eljegyzésed történetét, szeretettel várom!
Ha te is szeretnéd megtudni, mi a neve az évfordulódnak, itt megnézheted.

Előzőleg, tavaly szeptemberben, péntek 13-án ez történt velem!

Ha tetszett, lájkold, oszd meg a bejegyzést és ha még nem vagy tag, csatlakozz a facebook-oldalamhoz, ahol további érdekes posztokat olvashatsz, és minden nap egy új szösszenetet is, tőlem!

Ez a kép az esküvői meghívónkon szerepelt, az elején… Saját fotó (Nő Feleség Anya Blog)