Már nagyon régóta készülök valamire, csak eddig halogattam…
Az idén is, mint minden évben, tavasszal történt. Ahogy megérintettek az első napsugarak és lengedezni kezdett az első tavaszi szellő, belém hasított a felismerés, hogy itt a rendrakás, takarítás, selejtezés ideje! Persze egy ilyen felindulás után nem kezdem el azonnal kipakolni a szekrényeket és kiszórni a már nem használt dolgainkat, csak érzem, hogy elkezdődött valami új, amiben a régi kacatoknak már nincs helye. Persze nehéz ez a selejtezés, az ember sokszor megsajnálja a dolgait és végül megtartja… ezért jó előre eldönteni, hogy milyen irányelvek szerint haladunk majd. Ezen kívül nem kis feladat az egésznek az időzítése sem, lehet minden nap, “kicsiben” is csinálni, vagy lehet “nagyban” is, több órán át, mondjuk a ruhásszekrény átnézését.
Engem az idén főleg a saját ruhásszekrényem foglalkoztatott, de előtte még rendbe tettem a gyerekek ruháit is, a kinőtteket bezacskóztam és eltettem megfelelő helyre, hogy ott várjanak új gazdára.
Aztán hozzákezdtem a saját ruháimhoz, és időközben rájöttem, hogy ebben az esetben nem csak egy átlagos, jó-nem jó selejtezésről lesz szó…
Négy éve születtek az ikrek, és öt éve nem selejteztem a ruháimat. Azért, mert még reméltem. Még bíztam abban, hogy egyszer, valamikor még elérem a terhesség előtti méretemet. De így, öt év és egy második szülés távlatából… elvesztettem a hitemet, és egyszerűen, pusztán gyakorlati okokból kezdett zavarni az, hogy bár látszólag a szekrényem tele van ruhákkal, gyakorlatilag nincs mit felvennem. Ezért határoztam úgy, hogy véget vetek az ábrándozásnak, és selejtezek, mégpedig keményen. Egyben megpróbálom elfogadni jelenlegi önmagamat és venni néhány új ruhát, olyat, ami most, azaz MOST áll jól rajtam. Hiszen három gyermek után is lehet csinos az ember, még ha nem piszkafa, akkor is, így van?
Megjegyzem, volt hol megbújniuk a régi ruháimnak, a fiókos szekrény ugyanis méretileg, a ruháimhoz képest úgy néz ki, hogy a hátuljában van egy üres sor, amit egyszerűen nem lehet kitöltetlenül hagyni…
Látszik, ugye?
Egy szó mint száz, selejteztem. Nem egy óra volt, hanem sok. Azt az elvet követtem, hogy az olyan ruháknak, amik rám jöttek, még megkegyelmeztem, még akkor is, ha nem álltak igazán jól… De amelyik bárhol szűk volt, az ment a dobozba. A ruháim felétől kellett megválnom. A dobozotorony jelenleg a hálószoba sarkában vár a sorsára. Ez egyelőre még nyitott kérdés. Új ruha-fronton is haladtam, és mondhatom, sokkal jobban érzem magam!
Legnehezebben három ruhadarabomtól váltam meg. Az első kettő közülük diplomaosztóra kapott kosztüm, a harmadik pedig a menyecskeruhám. Álljanak itt most örök emlékül.
Ha valakinek van épkézláb ötlete arra, mit kezdhetnék a ruhákkal, írjon! (Elnézést a szörnyű képekért…)
Ti selejteztetek mostanában?
Ha tetszett, lájkold és oszd meg a bejegyzést, és ha még nem vagy tag, csatlakozz a facebook-oldalamhoz, ahol érdekes posztokat és minden nap új szösszeneteket olvashatsz! 🙂
Kommentek