Óvodába nyáron? (1. rész)

Ahogy a múlt héten ígértem, az antibotikumos napi szösszenet történetét hozom nektek. Családi “szappanopera”, első rész.

Azt hiszem, minden azzal kezdődött, hogy vége lett az iskolának, és ezzel az óvodában is megkezdődött az ügyeleti időszak. Bár korábban érdeklődtem az egyik óvónőnknél arról, hogy mi várható, csak annyi volt a válasz, hogy kevés gyerek lesz ott, nagyjából egy csoportnyi. Ennél sokkal több volt, ami történt, de mivel engem sem készített fel senki, én sem tudtam felkészíteni a gyermekeimet.

Az ügyelet első napján még otthon tartottam őket, mert szombat délután kisfiam hányt, és hétfőn még nem éreztem elég erősnek a gyomrát a menza-ebédhez, így mi csak kedden kapcsolódtunk be először az ügyeleti rendbe. Mit sem sejtve indultak útnak a gyerekek apával kedd reggel az óvodába, úgy, ahogy a többi napon is szoktak. Egy jó fél-háromnegyed óra elteltével jött apától egy igen meglepő és érdekes telefon.

Azt mondta, hogy

1. a gyerekeknek fogniuk kellett az ovis zsákjukat, és le kellett költözniük egy másik csoport öltözőjébe;

2. a reggeli a harmadik csoport termében volt (milyen szerencse, hogy a mi ovi-épületünkben csak három csoport működik);

3. amikor a teremhez ért, sok gyereket látott odabent, de senki nem volt ismerős;

4. volt ott néhány felnőtt is, de a mi óvónénijeink közül senki;

5. sok gyerek sírt és volt néhány ölben;

6. odament hozzá valaki, és azt mondta, hogy ügyeletbe menni, az olyan, mintha újból kezdődne a beszoktatás, mert új gyermekekkel, úgy környezetben vannak a kicsik;

7. a mi gyermekeink is sírtak, nem akartak ottmaradni, fogták apa lábát és úgy kérlelték, hogy ne hagyja ott őket;

8. apának a szíve szakadt meg;

9. lehet, hogy nem tudjuk vinni őket nyáron óvodába, mert az egész szörnyű volt;

10. én miért nem készítettem fel őt (apát) és a gyermekeinket, hogy mi fog várni rájuk, mert talán akkor jobban sikerült volna az első ügyeletes nap is.

Mondanom sem kell, hideg zuhanyként ért a telefon. Aztán úgy döntöttem, felhívom két csoporttárs anyukáját, akik közül mindketten megerősítették az áldatlan állapotot. Egyikük azt mondta, hogy az ő kisfia hétfőn egész nap a sarokban állt pityeregve és a pólóját gyűrögetve, és még a saját óvónénije sem tudta rábeszélni arra, hogy jöjjön játszani – ő sokként élte meg az ügyeletet. Mondanom sem kell, másnap már nem vitték. A másik anyuka csak annyit mondott, hogy ők kénytelenek vinni a gyermeket, mert nincs kire bízniuk. Ez a kisfiú annyi előnnyel rendelkezik, hogy már máskor is volt ügyeletben, az őszi, téli és a tavaszi szünetekben. Az óvoda ugyanis minden iskolaszünetben ügyeleti renddel működik.

Amikor délután mentem a gyerekekért, nem látszott rajtuk semmi. Kisfiam a barátjával játszott, micsoda szerencse, hogy ő pont aközött a hat-hét gyermek között van, aki ott volt a mi csoportunkból, ami egyébként 25 fős. Kislányom, mint később kiderült, ha tudott, a fiúkhoz csatlakozott, ha nem, akkor pedig egyedül próbált boldogulni. Hogy meddig tartott számunkra az ügyelet és utána mivel folytatódott a családi “szappanopera”, arra nemsokára fény derül. Holnap folytatjuk!

A ti gyermeketek jár óvodába nyáron?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Nő Feleség Anya Blog Facebook-oldalához ITT.

Vegyél részt a blog nagy nyári fotóversenyén! Részletek ITT.

A héten egyedi készítésű Kalánka kiskanalat is nyerhetsz! Kattints IDE.

A kép forrása: nlcafe.hu