Van úgy, hogy egy étel nem esik jól, túlterheljük a gyomrunkat, vagy épp vírust kapunk el. Hogyan gyógyítsuk magunkat, vagy a gyermekünket hányás esetén? A gyermekorvosunktól kapott bevált receptet adom közre a következőkben.
Nemrég épp ebédeltünk otthon kicsi babámmal, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom. Az óvodából hívtak. Kisfiam kihányta az ebédet, és haza kellett hozni. Aznap szőlőpréseléses program volt délelőtt, ebédre pedig paradicsomos káposzta. Valami nem tetszhetett a pocakjának. Mivel azonban egy másik gyermek is hasonlóképpen járt, plusz előző nap még egy, így nem lehetett kizárni a vírus lehetőségét. A “diéta” mellett döntöttem, bár több tényező is azt támasztotta alá, hogy egyszeri esetről van szó. Ezek a következők voltak:
1. vidám, jókedvű volt délelőtt és az eset után is (engem is mosolyogva fogadott);
2. mozgékony volt, hazafelé csaknem végig futott;
3. nem volt lázas;
4. nem volt hasmenése;
5. nem panaszolta, hogy fájna a hasa.
Mint mondtam, mégis a “diéta” mellett döntöttem, biztos, ami biztos alapon. A receptet tavaly karácsony előtt kaptam gyermekorvosunktól, amikor az óvodából “hazajött” egy hányós-hasmenéses vírus, és gyakorlatilag az egész közeli rokonságunk elkapta tőlünk, pedig úgy találkoztunk velük, hogy már egy hete tünetmentesek voltunk! Sőt, két héttel a dolog után megfertőztük egyik keresztanyunkat is…
A recept a következő:
1. lépés: hányás után egy órán keresztül semmit ne együnk, igyunk, de tényleg semmit. (Ha újra jelentkezne a hányás, akkor kezdődik a számolás elölről, bármelyik pontnál is tartottunk.)
2. lépés: főzzünk fekete teát, gyermekeknek is azt, csak készítsük világos színűre. Tegyünk bele egy evőkanál cukrot, egy csipet sót, és lehetőség szerint hűtsük le. Ebből lehet 10 percenként egy kortyot inni. Ha a tea bent marad, akkor lehet továbblépni a harmadik pontra.
3. lépés: a hányás után 5-6 órával el lehet kezdeni enni, de csak keveset, és csak lassanként. Háztartási keksz, abonett, puffasztott rizs, puffasztott búza, ropi, sós főtt krumpli. Ezeket lehet, de úgy, mint a tea esetében, kis falatokban és szünetekkel.
Mindenkinek azt kívánom, hogy inkább ne legyen szüksége erre a receptre! 🙂
(A kép forrása: nlcafe.hu)
Persze a fenti diétát nem minden esetben kell alkalmazni. Terhességben elszenvedett hányinger, hányás esetén például nekem személy szerint a kóla vált be legjobban. Mindig tartottunk a hűtőben az első három hónap alatt.
Más az az eset is, ha autóban lennénk rosszul. Erre az esetre is adnék néhány ötletet, amolyan óvintézkedés-féléket, amelyek nálunk beváltak.
1. Rendszeresen tisztíttassuk a klíma- illetve a fűtésrendszert! Baktériumok egyik kedvenc helye! Na, és azok a szagok…
2. Nagyon fontos az autóban a megfelelő szellőzés, levegő és oxigén biztosítása (ablak vagy ventillátor megfelelő használata).
3. Utazás előtt olyan ennivalót együnk, ami felszívja a gyomorsavat.
4. Indulás előtt minimum fél-egy órával már ne együnk, hogy pihenhessen a gyomor.
5. Utazás közben se igen együnk, csak ha nagyon muszáj.
6. Inni csak vizet igyunk, és abból is egyszerre csak keveset.
7. Lehetőség szerint kerüljük a nagyforgalmú utakat, dugókat (tudom, ez szinte lehetetlen küldetés!), mert a szellőzőrendszer, ha bekeveri a benzingőzt, abból általában gond van.
8. Hasonló okból például a tankolást ne csomagokkal és utasokkal teli autóval végezzük!
9. Lehetőség szerint nézzünk előre és utazzunk nyugodtan (ne ugráljunk, ne forgolódjunk).
10. Ne olvassunk, mobilozzunk utazás közben, csodáljuk a tájat, beszélgessünk!
Persze az autóban legyen egy állandó készenléti felszerelés: zacskó, törlőkendő, zsebkendő, víz. Ha kezdünk rosszul lenni, pici víz, pici falat étel, nagy sóhajtások és előrenézés általában segít.
A fenti trükkök bevetésével idén nyáron már 6-7 órát utaztunk végig eseménytelenül 🙂
A Nő Feleség Anya Blog facebook-oldalát ITT találod, és érdemes benézned, mert például most egész októberben csokis idézeteket, fotókat, recepteket osztok meg az olvasókkal! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: