Nő Feleség Anya Blog

“Én is ikreket akarok!” (1. rész)

“Én is ikreket szeretnék!” “Én is ikreket akartam!” – hallom időnként, mióta ikreim vannak. Próbáltam utánajárni annak, hogy miért is szeretne valaki ikreket?

babahordozóban

(Saját fotó)

Amikor terhes lettem és kiderült, hogy ikreket várok, azt hiszem, akkoriban kezdődött. Védőnőnél, más várandós anyukákkal találkozva hangzott el először a felkiáltás. Aztán, a szülés után, amikor babakocsis sétákra indultunk. Aztán az óvodában is. Eleinte nem értettem, miért akarna valaki ikreket, és egy ideig csak halovány mosollyal válaszoltam a felkiáltásra, de aztán érdekelni kezdett a háttér is, és visszakérdeztem: “Miért?”

Nagy megdöbbenésemre, mindenki ugyanazt válaszolta: “mert akkor egyszerre letudnám (letudtam volna)”. Mármint a gyermekvállalást. “Főleg, ha olyan szerencsém lett volna, mint magának, hogy egyik fiú, a másik pedig kislány.” Eleinte az volt a teóriám, hogy csak azok mondanak ilyet, akiknek még nincs gyermekük. Mert akinek már van egy, az nem akarhat ikreket. Ezt a meglátásomat a következő történetre alapoztam (de később ellenpéldákkal is találkoztam):
Ha jól emlékszem, épp oltásta vittem az ikreket, amikor a váróban egy várandós hölgy megcsodált minket és azt mondta, hogy bár ő is ikreket akart, de egy kislánya lesz. Később az utcán találkoztunk, amikor már vele volt a kislány is, babakocsiban. Akkor azt mondta: “mióta megvan a gyerek, már nem akarok ikreket! El sem tudom képzelni, mi lenne, ha ketten lennének!” 🙂

Mielőtt megírtam ezt a posztot, gondoltam, belenézek a mindentudó gugliba, vajon mit dob ki e téren. Rákerestem az “én is ikreket akarok” szókapcsolatra. A különböző, ikrekkel foglalkozó cikkek mellett nagy meglepetésemre néhány fórumtopikot is találtam, melyben valaki segítséget, tippeket, ötleteket kér arra nézve, hogy hogyan lehetnének ikrei.
A hozzászólások között a következő indokokat találtam arra, hogy “miért” szeretne valaki ikreket:

1. az illető későn találta meg az igazit és emiatt szeretné egyszerre a két babát;
2. négy gyermeket szeretne de a karrierje miatt nem teheti meg, hogy négyszer legyen gyesen;
3. imádja az ikres filmeket, képeket, “van az ikreknek egy varázsa”, ami megfogta őt.

Érdekes, hogy a válaszolók között olyanok is akadnak, szép számmal, akik NEM szeretnének ikreket. Az ő indokaik a következők:

1. vannak ikerbabás családtagjaik, ismerőseik és úgy látják, hogy nagyon nehéz két baba ellátása, gondozása;
2. az ikerterhesség nem normális állapot és sokkal jobban megterheli az anyát, mint egy baba esetén;
3. félelem a koraszüléstől, a kis súlyú babáktól és az ezzel járó esetleges problémáktól;
4. félelem attól, hogy egészségesek lesznek-e mindketten.

Az “egybabás” lét előnyei mellett szól – szintén a válaszolók szerint – , hogy:

1. egyenként rácsodálkozhat az ember az első lépésekre, szavakra;
2. egyedileg tud a gyermekével foglalkozni, jobban rá tud koncentrálni a gyermekre.
3. Ne feledjük, hogy vannak “többemberes” gyermekek is, akik önmagukban kitesznek néhányat…

Persze manapság, mivel – sajnos – egyre több párnak van szüksége terhességet elősegítő különféle kezelésekre, beavatkozásokra, így az ikerterhességek és ikerszülések aránya igen megnövekedett. Így olyan embereknek is lesznek ikrei, akik nem akartak kifejezetten ikreket. Nekik sokszor hónapokig tart “megemészteni” a dupla gyermekáldást, és többen emiatt letesznek a további gyermekvállalásról. Ez az érem másik oldala.

És te melyik táborba tartozol? Ikreket szeretnél, ikreid vannak, ikreket szerettél volna, nem szeretnél ikreket, vagy “egyenként” szültél?

Maradj velem, és olvasd el a poszt második részét is, ITT.
Ha tetszett, kattints a facebook-oldalamra is, IDE.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!