Tavaly történt, hogy legnagyobb gyermekeim elérték a kiscsoportos kort, ezzel bekerültek a “nagykönyvbe”, azaz az óvodai forgatagba, és egyszer csak eljött a várva-várt nap, az első anyák napi ünnepségem. Ennek lassan egy éve. Talán nem emlékszem már pontosan minden pici részletére, de az érzés megmaradt.
Az egész kicsit kalandosan kezdődött. Úgy egy-két héttel előbb kiírták a faliújságra, hogy mikor lesz az ünnepség. Megszerveztem legkisebbünk felvigyázását. Aztán, az eseményt megelőző nap délutánján elkaptam egy félmondatot az öltözőben, amint két szülő arról beszélgetett, hogy ők ünneplő ruhát hoznak a gyermeküknek, amire az óvónő, aki szintén a közelben volt, bólintott. Megkérdeztem tőle, hogy jól hallottam-e a dolgot, amire az volt a válasz, hogy igen, de ez nem kötelező, ezért is nem volt kiírva az időpont mellé. Nem akartam kockáztatni, hogy csak az én két gyermekemen ne legyen ünneplő, így aztán aznap este-éjszaka és másnap a ruhák mosása-szárítása-vasalása-becsomagolása is hozzáadódott az egyébként is bokros teendőimhez. Arról is volt talán szó, hogy aki át szeretné öltöztetni a gyermekét, annak illene kicsit korábban érkezni…
Elkéstem. Az utolsó utáni pillanatban érkeztem, az óvónő azzal fogadott, hogy próbáltak elérni, és már azt hitték, hogy nem jövök (valóban hívtak a mobilomon, amíg én épp loholtam az óvoda felé…). A teremből gyorsan kijöttek a gyermekeim, és nekiveselkedtünk az átöltözésnek: még kissé nyirkos volt a kislányom szoknyája a gumirésznél, és a kisfiamat egy másik anyuka segített öltöztetni, de végül készen lettünk. Beálltak a sorba, én pedig helyet foglaltam a teremben, az ajtóhoz igen közel, de csak a második sorban, mert az elsőben már nem volt hely, és megmondom őszintén, fellélegeztem. Elkezdődött az ünnepség.
A gyerekek bevonultak, és félkörbe álltak a játékospolcok előtt, a szülőkkel szemben. Vagyis félkörbe álltak volna, ha nem állt volna valaki előrébb, valaki hátrébb, és nem lettek volna a félkörben “szünetek”. Az óvónéni a gyermekekkel szemben helyezkedett el, és először együtt mondtak el egy verset, meg talán énekeltek is. Ez után a gyermekeknek oda kellett menniük az anyukájukhoz, és ott elmondani egy verset, majd odaadni az ajándékot, ami egy nagyon szép sárga papírvirág volt hurkapálcika szárral, valamint egy papírszivecske, melyben egy rövid üzenet volt, ami így hangzott: az egyik – “Szeretlek! Szeretem, hogy ebédet főzöl!”; a másik – “Szeretek veled játszani, Anya!” (Persze minden anyukának más volt ráírva.) Az én gyermekeim nem szavaltak egy szót sem, csak álltak előttem, megilletődve… az ajándékot is magam kértem el. 🙂 Ezután felálltak az anyukák is, és porontyaikkal együtt a szőnyegre mentek, ahol “Bújj, bújj zöld ág”-at játszottunk, és énekeltünk is hozzá. Talán ez volt a legjobb része a dolognak, legalábbis ezt láttam a piciken.
A gyerekek számára ki volt készítve szörp és keksz egy asztalra, az ünnepség után odamehettek eszegetni, aztán mire észbe kaptam, valahogy mindenki szépen elpárolgott. Az eszegetés közben hívott fel egyik rokonunk, és miután elmondtam, hol vagyok, megkérdezte: ÉS NEM BŐGSZ? – Nem. – mondtam. Ő ugyanis bőgött. Tavaly. Meg tavalyelőtt is. Nálunk nem bőgött senki.
Pedig megható volt, igenis, az. Amikor előttem álltak, megilletődve, és nem tudtak szóhoz jutni, csak szorongatták a kis papírvirágot. Izgalmas is volt, főleg, amíg rohantam odafelé az utcán. Aztán már tudtam, hogy minden rendben lesz. Érdekes is volt, mert még sosem voltam anyák napi ünnepségen. Szép is volt, főleg a papírvirág, amit ajándékba kaptam. Nem zavart, hogy görbe a sor, és, hogy nem is mondták el a verset. Mert a szemükből mindent kiolvastam.
Az idén új kihívások elé nézünk: mivel harmadik napja köhögnek, holnapig muszáj meggyógyulni, mert igen, a mi csoportunkban holnap lesz a nagy nap! Mondták, hogy tanultak verset, meg éneket is, “DE TITOK!”
Az ünneplő már ott van a szekrényben, kimosva, kivasalva. És tudom, hogy mikor kell elindulni ahhoz, hogy időben odaérjek. A többi megy majd magától!
Neked milyen volt az első anyák napi ünnepséged?
Kommentek