A családi “szappanopera” második része. Tegnap nagyjából ott hagytam abba, hogy mentem a gyerekekért az óvodai nyári ügyelet első napjának délutánján. Kint voltak az udvaron. Kisfiam a barátjával játszott, kislányom egy kis asztalnál ült az ajtótól jobbra, egyedül, és egy tálból cseresznyét evett. Az épp ott lévő óvónőtől megkérdeztem, hogy voltak a gyerekek, azt mondta,… Tovább »

Ahogy a múlt héten ígértem, az antibotikumos napi szösszenet történetét hozom nektek. Családi “szappanopera”, első rész. Azt hiszem, minden azzal kezdődött, hogy vége lett az iskolának, és ezzel az óvodában is megkezdődött az ügyeleti időszak. Bár korábban érdeklődtem az egyik óvónőnknél arról, hogy mi várható, csak annyi volt a válasz, hogy kevés gyerek lesz ott,… Tovább »

Az óvoda előtt ikreink egyetlen közösségnek lettek tagjai, viszonylag rövid időre, hiszen, mintegy három hónapig jártak egy közeli családi napközibe. A napközibe járás mellett azért döntöttünk, mert szerettük volna, ha a gyerekek kicsit megszokják a közösséget még az óvoda, vagyis a “mélyvíz” előtt, megszokják azt, hogy egy intézményben, anya nélkül vannak, más gyermekekkel és néhány… Tovább »

A gyerekek elvileg három éves korban képesek együtt játszani. Akinek több gyermeke van, vagy látott már gyerektársaságot, az tudja, hogy akár már sokkal korábban is. Az ikrek között ugyebár különleges kapcsolat van. Már az anyaméhben is együtt fejlődnek, születés után is hamar felveszik egymással a kapcsolatot. A mi esetünkben, amikor megszületett az első baba, sírt-sírt nagyon,… Tovább »

A minap egy levelet találtam a postaládában. Nini, mondom, látva, hogy nem újabb számlalevél érkezett. Ez bizony egy magánlevél. A második dolog, amit megnéztem, természetesen, hogy ki a címzett. Meglepődve láttam, hogy ÉN vagyok! Aztán a feladóra tévedt a szemem, akiben felismertem egyik régi jó barátnőmet. De rég kaptam levelet! – gondoltam magamban. Ahogy vittem befelé a borítékot,… Tovább »

Amikor megszülettek az ikreink és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a barátnőimmel a kapcsolattartás ezentúl nem lesz olyan egyszerű, és időnként igen egyedül éreztem magam (nekik akkor még nem voltak gyerekeik és nem tudtam ezeket a témákat megbeszélni velük), titokban mindig arra számítottam, amit egyébként az interneten olvastam, hogy ha majd fogok járni a gyerekekkel játszótérre és… Tovább »

Szokásos hétköznapi reggel. Babánk kel, átmegyek hozzá, megetetem, pelust cserélek. A pelenkázás közepén tartok, amikor hallom, hogy nyílik a gyerekszoba ajtaja. Kezemet szigorúan a babán tartva – nehogy leessen a pelenkázóról (nehogy, te jó, ég, már úgy rugdalózik, hogy nagyon figyelni kell rá), – tehát egyik kezemet szigorúan rajta tartva, nyújtózkodva, kitekeredve kinyitom az ajtót és kinézek…. Tovább »

Laci három éves lett, és elkezdett óvodába járni. Ahogy otthon is, az óvodában is sokszor autókkal játszott. Felfedezett egy nagy, összerakós autópályát, felépítette és azon versenyeztette a kocsikat. Egy nap, miközben játszott, odament hozzá Karcsi és megszólította: – Laci, adj nekem is egy autót, hadd játsszak itt én is! Versenyezzünk! – Nem adok! – mondta Laci…. Tovább »

Mióta a gyerekek rendszeresen járnak közösségbe, vagyis kerekítve fél éve, mindig szóba kerül a barát. Van-e barátjuk, ki a barátjuk. A napköziben nem igazán volt senki. Az óvodában viszont szinte azonnal lett, már az első-második héten. Másfél hét ovi és másfél hét betegség után mazsoláim összeszámolták hány barátjuk van. Kisfiamnak (az érthetőség kedvéért körülírva és… Tovább »