Csak egy pillanat műve volt, de tart még most is. Talán furcsán hangzik, de biztos vagyok abban, hogy akkor, régen, a hideg, talán ködös, téli koraestén, mindketten ugyanarra gondoltunk. Vagy épp nem. Én őrá, ő pedig énrám. Nem mondanám, ha nem tudnám, hogy így, több, mint öt év múltán, három gyermekkel, szintén volt egy ilyen pillanat…. Tovább »

Csak az első két évet kell túlélni, avagy: ha túléled az első két évet, nyert ügyed van. Így szól az ikres szülők egyik szupertitkos, szigorúan szájhagyomány útján terjedő szentenciája, szabálya, mantrája (ahogy tetszik). Akkor hallottam először ezt a mondatot, amikor terhes voltam az ikrekkel. Akkoriban a nagy pocakommal lakást es bútorokat kerestünk, így számtalan helyen megfordultunk…. Tovább »

Még úgy egy óra maradt hátra az idei költészet napjából. Úgy gondoltam, mint egy icipici irodalmi vénával és annál valamivel nagyobb irodalomtudományi múlttal rendelkező személy, megemlékezem róla itt és most a blogon: fogadjátok szeretettel a következő szerelmes verset, amit – és most jön a meglepetés: közel 20, azaz húsz évvel ezelőtt írtam. (Nem azért, mert… Tovább »

A sötétség minden télen beborít minket. Persze nem annyira, mint egyes, tőlünk északabbra fekvő országokban, ahol szinte egész télen szinte egészen sötét van, de már napok óta észreveszem, hogy nagyjából reggel fél nyolc felé világosodik csak. A lakásban még fél kilenckor is elviselem, sőt, igénylem a lámpafényt. Délután pedig már fél három körül felkapcsolom, pedig állítólag… Tovább »