Esős napokat élünk. Egyik nap mentem a gyerekekért délután. Halogattam kicsit az indulást, mert esett az eső. Vártam, hátha csendesedik. Hogy miért? Mert gyalog mentem és a gyerekeknek se esőkabátja, se esernyője nincs. Azért nincs, mert eddig itthon voltak velem és ha esett az eső, nem mentünk sehova. De most el kellett mennem értük és hazahozni őket.
Vártam, vártam, de az eső nem csendesedett. Mindegy, gondoltam, majd csak lesz valahogy. Felvettem a vízlepergetős kabátomat, betettem egy szatyorba az esernyőmet és a férjem esőkabátját, gondolva arra, hogy így mindenkinek jut valalmi az eső ellen, és hátha eláll mire elindulunk haza, vagy legalább csendesedik. De nem. Sőt, szakadni kezdett. Egyik gyerek kezében az esernyővel, másikon a férjem esőkabátja, rajtam a már említett kapucnis kabát, elindultunk.
Ahogy kiléptünk az utcára, láttuk, hogy a víz folyóként hömpölyög lefelé a járdán és az úttesten is. Félelem lett úrrá rajtunk. Mivel az úttesten kicsit kevésbé folyt az ár, ott mentünk. Fél perc múlva éreztem, hogy a kabátom alá befolyik a víz, és a nadrágom is kezd átázni. Mentünk. Igyekeztünk. Az eső csak ömlött, ömlött, a víz pedig hömpölygött. Kifordultunk a főutcára, majd befordultunk a miénkre. Itt még jobban hömpölygött. Csuromvizesek voltunk. A kislányom nem tudta rendesen maga fölé tartani az ernyőt. Kisfiamat fogni kellett, nehogy elsodorja a víz. Egy nagyobb áramlatnál pedig éreztem, hogy a cipőmön átfolyik a víz. Fentről lefelé is teljes mértékben átfolyt rajtam.
Ekkor felkaptam a fiamat és elkezdtem vele futni. Kislányom utánunk. Beértünk egy fa alá, picit pihentünk. Biztattam őket, hogy már csak néhány háznyira vagyunk, fussunk! Elkezdtünk futni. Elöl a kislányom, aztán én, kisfiam a sereghajtó, kicsit lemaradt tőlünk, de mire kinyitottam a kiskaput, odaért és befordult ő is a célegyenesbe.
A házba belépve egyenest a fürdőszobába rohantunk és levettünk magunkról mindent. Aztán bemásztunk a kádba és teleengedtük forró vízzel. Melegedtünk, pancsoltunk, a végén a párában már szinte szaunáztunk. Végül megtörölköztünk és száraz ruhába bújtunk. Már csak a csuromvizes ruhakupac kimosása-megszárítása, és az abból kifolyt víz felmosása (ami egyébként a fél fürdőszobát elárasztotta) maradt. Ezt is sikerült abszolválni.
Nagy szerencsénkre megúsztuk ennyivel, egészségesek maradtunk. Mondanom sem kell, hogy másnap elmentünk esőkabátot és gumicsizmát venni! Most aztán már jöhet bármilyen eső!
Ha tetszett, a blogot itt tudod követni.
Babatáplálás oldalamat itt találod.
Forrás: nlcafe.hu
Jelentem, az esőkabátokat és a gumicsizmákat már több ízben sikerrel használtuk. Ami számomra érdekes volt és nagy dolognak tartom, hogy nemrégiben igazolást nyert az elázásunk, ugyanis a kerületi újságban egy fél oldalas cikk szólt erről a napról, az esőről, a károkról, amiket okozott és a helyreállításról, valamint a további feladatokról. Évszázados eső volt!